Amnesia - A Machine for Pigs

Készítette: The Chinese Room
Kiadta: Frictional Games
Megjelenés: 2013.09.10.
Platform:Windows, Mac, Linux

A fejlesztőkről, a játékról és néhány gondolat...

Véget ért a várakozás... végre kipróbálhattam a játékot, amit nagyon vártam. Imádtam az első Amnesia játékot, így nagyon lelkes voltam a Machine for Pigs című részével kapcsolatban. A Frictional Games ezúttal csak kiadó lett a játékot a Dear Esther alkotói, a Chinese Room készítette. "Vajon lesz-e olyan jó, mint az első rész? Vajon sikerül-e megismételni a The Dark Descent sikerét? Vajon fogok félni úgy, mint az első játékot játszva?" Ezek a kérdések jártak a fejemben. Agyam kissé rozsdás fogaskerekei szépen lecsillapodtak és belevágtam a kalandba, hogy választ kapjak kérdéseimre...

A játék története 60 évvel az első játék után játszódik és lényegében a két történet egy kifejezést leszámítva egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz. Oswald Mandus gyáriparos bőrébe bújva tevékenykedünk a játékban, aki egy tragikusan sikerült mexikói expedícióból tért haza. Lázas lett, álmaiban gyakran álmodott egy nagy, sötét gépezetről. Magához tért, ám nem tudta, hogy hónapok teltek el. Gyermekei eltűntek, motivációja, célja, hogy megtalálja őket. Viszont megtalálásukhoz le kell ereszkednie a mélybe, a rejtélyes gépezet szívébe...

Spoiler mentes értékelés. összegzés

Jól indult a játék, lelkes voltam, mert tudtam, hogy milyen az első rész. Tudtam, mire számítsak. Csak is jó lehet. Pozítívan álltam hozzá Ráadásul rögtön fogadott a magyar nyelvű felirat, éltem is a lehetőséggel. A Frictional Games mindig jó munkát végzett eddig. De közben az is eszembe jutott, hogy ez csak részben az ő munkájuk.

Belépve a menübe, majd elkezdve az új játékot hasonló látványvilág tárult elém, mint az első játék esetében. A Dark Descentnél sem volt ezzel gond és itt sem. Vártam a borzongást. Rögtön tetszett, hogy a hangok megint el lettek találva, nagyon el lettek találva. A zene szempontjából sem éreztem eleinte problémát. Kissé furcsa volt az inventory és az elmeállapot mérő hiánya, valamint az, hogy a lámpát nem kell tölteni, így nem kellett utánpótlásért kutakodni. A játékmenet ilyen téren egyszerűbb lett. A puzzle elemet megmaradtak, volt belőlük jó néhány kalandjaim során, de egy-két kivétellel mindet könnyűszerrel teljesítettem.
A látvány tetszett. London utcái, a korabeli épületek, a gyárak, a gőz hajtotta gépek, a kezdetleges automobilok. Nem volt okom panaszra.
A sztori érdekes, fordulatos, elgondolkodtató. És jól adagolja a játék a játékos számára az információkat. Néhol ugyan kiszámítható volt, de összességében ez a játéknak egy erős pontja.

Lelkes voltam. Lelkes voltam, mert az atmoszféra a helyén volt, a hangok a helyén voltak, haladtam előre, néha megálltam a különös hangok hallatán. Eltelt több mint egy óra és lelkesedésem kezdett alábbhagyni. Mentem előre, hárítottam el az utamba kerülő akadályokat, de nem éreztem, amit éreznem kellett volna. A félelmet, a nyomást. Ahogy haladtam mélyebbre és mélyebbre, hogy megmentsem a gyermekeket, egy sötét helyen találtam magam, hangokat hallottam... végre, végre több, mint egy óra után elfogott az a bizonyos érzés. Visszatért a lelkesedésem. És egyszer azon kaptam magam, ott áll előttem, amitől rettegtem, aminek hangját hallottam és amitől menekülnöm kellett. Menekültem én, ő pedig feladata. Túl gyorsan.
Sajnos a játék további része is ilyen hangulatban telt el. A hatása alá kerültem a játéknak, de nem úgy, ahogy kellett volna. Nem volt az a nagy nyomás, félelem. Voltak meglepetések, érdekességek, de sosem volt az igazi. Egyszerre élveztem is és csalódott is voltam. És röpke öt óra alatt véget is ért elkeseredett keresésem a gyereket után.

Rövid volt. Örültem is és szomorú is voltam egyben. Ennyire nem osztott még meg engem egy játék sem. Mert volt annyi jó és annyi szép benne. És mégis valami hihetetlen ürességet éreztem, hiányzott a varázs, hiányzott az, amit a The Dark Descent nyújtott. A játék utolsó negyedében már csak mentem, mentem előre, igen, jó néhány szörny keresztezte utamat, de Rambo módjára törtem előre, megállíthatatlan voltam. A rejtvények sem okoztak nagy kihívást. És sajnáltam, nagyon sajnáltam, hogy nem Mikko Tarmia volt a zeneszerző, sajnáltam, hogy amit kaptam a The Chinese Roomtól, az csak egy remek történettel megáldott, felfedező, kaland játék nagyszerű hangokkal, szép, változatos helyszínekkel, nagyszerű szinkronhangokkal. Mert ez csak ennyi volt, semmi más.
Csak pont a játék szívét tépték ki! A magját, ami miatt sokak számára csalódást okozott a játék. Azt, ami az első játékot olyan naggyá tette. Azt, ami miatt nagyon vegyes érzelmekkel hagytam abba a játékot, bosszús voltam, örültem is, csalódott is voltam... ez így mind egyben. Mert tetszett is... meg nem is.
Nem kellett volna sok, hogy ez egy nagyszerű játék legyen. Egy apróság, mely romba döntötte az egészet, mintha egy kicsi, ám fogaskerekét kivették volna a gépezetnek. Kitépték a gépezet lelkét...

Ohhh... Miért... miért kellett ezt tenni? Sajnálom, annyira sajnálom, annyira bíztam bennük, annyira bíztam benne, hogy olajozott gépezetként fog működni. Nem voltam az újítások ellen, nem zavart volna az egyszerűsítés, de kis részben emiatt is lett ilyen a játék. Túl könnyű volt, nem volt eléggé ijesztő. Viszont maga az atmoszférája és története miatt a hibái ellenére érdemes tenni vele egy próbát. Érdekes élmény volt, de nem az, amire számítottam.

Értékelés

Grafika: 8.0
Hangok: 9
Történet: 8.5
Félelem faktor: 4
Hosszúság: 4-6 óra
Szavatosság: 4

Összesen: 6.8/10 (Összbenyomás alapján számolva)